Kocsis Pál élete és munkássága
/1884-1967/
A névadó, Kocsis Pál 1884.
december 1-jén született Kecskeméten, egy kocsigyártó bognár család
legidősebb fiaként. Testvéreivel, Istvánnal és Juliannával a gyermekkori
örömök mellett ismerkedett meg a munkával és a szőlőtőkével. A szülők közül
különösen édesanyja igényelte, hogy a gyerekek iskolába járjanak, és
végzettséget szerezzenek. Fiatalon Kálmán Lajos nagybátyja segítségével
ismerte meg a festészetet, és annak ezer színe egész életében elkísérte. A
gyermekkorában Hankovszky Zsigmond gyümölcsnemesítő szőlőjében végzett nyári
munka sem maradt hatás nélkül hivatástudatának kialakulásában. Ekkor 12 éves
volt, és a „homok szerelmesével" való megismerkedése tette lehetővé, hogy
fiatalon megtanulja a nemesítésnek, a fajták kiválasztásának és
fenntartásának hosszadalmas munkáját. Életében többször is beszélt erről.
„Az iskolai nyári szünetekben, mint Zsiga bátyám keze-lába másztam a fákon,
diktáltam az évi jelentést, amelyet Zsiga bácsi jegyzőkönyvbe írt. Amelyik
fajtáról az állt, több éven keresztül, hogy nem különösebben értékes fajta,
már vágatta is le velem az ágat. Ezt a módszert vettem át én is a
szőlőfajtáim kikísérletezésénél" - írta egy emlékiratában. Hankovszkyval
való barátsága - a festészet iránti érdeklődés mellett - tovább erősödött
apja haláláig, aki 28 évesen végső elhatározásra kérte fiát, mivel részére
14 kh szőlőt vásárolt Katonatelepen a Mathiász birtok mellett.
A fiatal Kocsis Pál
Párizsba ösztöndíjas festőnek készült, ám apja súlyos betegsége haza-
szólította a szülői házhoz. Ez az esemény döntően meghatározta életútját,
további sorsát. Számára ettől kezdve semmi sem volt családján kívül olyan
fontos, mint a szőlő. Hamarosan megismerkedett Mathiász Jánossal, aki a
filoxéravész miatt a hegyvidékről költözött az immunis homokterületre. A
szomszéd szőlőnemesítőt egyre jobban megszerette, és tőle is sokat tanult a
szőlő nemesítése terén. 1913 októberében Benkő Juliannával kötött
házasságot. Az esküvőn Hankovszky Zsigmond volt a násznagya. A házasságból 7
gyermek született, közülük egy - Ilona -, tragikus módon, igen korán
meghalt.
Kocsis Pál 1915-ben végezte
el az első keresztezéseket, és hozta létre az első hibridcsaládot, melyből
két új fajta született Kecskeméti ízes és Kecskeméti rizling elnevezéssel.
Mathiász János „ellensége" volt a Kadarka, nem hitt abban, hogy
keresztezésre ez a fajta felhasználható. 1917-ben Kocsis Pál titokban a
kadarkát és a Mathiász Jánosné muskotályt keresztezte, majd a keletkezett
hibridcsaládból választotta ki az általa elnevezett Bernáth János fajtát. Ez
a fajta színanyagban gazdag vörösbor-szőlőfajta, amely a homokon született,
és messze meghaladta a kadarka tulajdonságait. „A sikert Mathiász nem kis
irigységgel ismerte el."
Kocsis Pál több
hibridcsaládot hozott létre ősi homoki fajták felhasználásával. 1917-ben
halt meg édesapja és István öccse a fronton. A család és a barátok -
Garzó Sándor tanácsnok, Szabó Kálmán
múzeumigazgató, Király Károly városi vezető - „tartották benne a lelket".
1921-ben a baráti kört
ismét megrázta egy tragikus esemény, meghalt Mathiász János. Ettől kezdve
még tudatosabban vetette magát a munkába: kísérletezett, nemesített,
alkotott fáradhatatlanul. Többek között újítást vezetett be a
magoncnevelésben is. Mindezen törekvések ellenére társai még nem ismerték el
módszereinek jelentőségét. Türelme, hallatlan kitartása, akaratereje és
munkaszeretete meghozta az első eredményeket.
1922-ben vett részt először
önálló kiállítással Budapesten, és aranyérmet nyert, majd számos hazai
szakmai rendezvényen, kiállításon sikeresen mutatkozott be. Nevét, fajtáit
megismerte az egész ország. 1930-tól a minisztérium engedélyével
Katonatelepen szaporítóanyag-termelő telepet létesített.
1932-ben súlyos gyász
szakadt rá, 47 éves korában meghalt felesége, elveszítette azt, akit a
legjobban szeretett. Egyedül maradt a tanyán hat árva gyermekével. Az óriási
veszteség a porig sújtotta. A feleségét, gyermekei édesanyját kölcsönből
temettette el.
A család puszta létét,
anyagi nehézségeit, a gazdasági válság is nehezítette. A baj nem járt
egyedül. Beválasztották az Állami Borközraktár igazgatóságába, amelyben a
minisztérium is részt vett. A vállalat csődbe jutott, az igazgatósági
tagokat börtön fenyegette. Elhatározta, hogy a gyermekeket rokonoknál
helyezi el, és a felesége után megy. Szerencsére a vállalat bukását illetően
a Kúria ártatlannak találta, és felmentést nyert társaival együtt. A
történtek ellenére három évig szenvedett, vívódott magával, tönkrement,
lefogyott, „meggörbült". Még a természet is ellene volt, a pusztító jégverés
tönkre tette szőlőjét.
Platter János kecskeméti
konzervgyáros segített rajta, és alkalmazta szakértőként ágasegyházi
szőlőbirtokán. Kocsis Pál a nagy nyomorúság, elhagyatottság miatt az élet
peremére sodródott, ebből a helyzetből 1935-ben Héthelyi Ida, katonatelepi
tanítónő emelte fel. Ő lett a hűséges, gondoskodó feleség, a hat árvát
felnevelő édesanya. Kocsis Pál életében új fejezet kezdődött, visszakapta
alkotóerejét, életkedvét és ismét újrakezdte a munkát. Nemesítői eredményei
gyorsan terjedtek az egész országban, sőt külföldről is érdeklődtek az új
szőlőfajták iránt. Megrendeléseket kapott Bulgáriából, Csehszlovákiából,
Olaszországból, Romániából, sőt Ausztráliából, Kanadából is érkezett
szállítási igény. 1922-től 1944-ig több mint 40 kiállításon vett részt
szőlőfajtáival, és 22 aranyérmet, 13 ezüstérmet, 21 díszoklevelet nyert,
megkapta a minisztérium „ezüst tálcáját" is.
Nem volt ebben az időben
sem gondtalan az élete, mivel mindent önerőből végzett, és a gyerekek is
nőttek, súlyos hiteleket, kamatokat kellett törlesztenie. Nagyon sok
látogatója volt Kocsis Pálnak ebben az időben, de egyik legkedvesebb vendége
Kodály Zoltán volt, erről a barátságról egy Kodály Zoltán elnevezésű
szőlőfajta tanúskodik. Erdei Ferencet is barátjaként tisztelhette a Kocsis
tanyán.
Kocsis Pál és Kodály Zoltán
két úton haladt, de a szellemiségük sok hasonlóságot mutatott. Kodály Zoltán
a magyar népzenei kincset tárta fel, és adta tovább. Kocsis Pál az ősi
homokon a szőlőfajtákat kutatta fel és nemesítette annak érdekében, hogy a
homokra homokon született fajták kerüljenek. Hálás volt azért, hogy „mindig
visszahozta a sors, az elkötelezettség a szőlőtőkéhez".
Nemesítői munkája során azt
vallotta, hogy „a természet fejlődésében érvényesül akaratunk", amely
gondolat a homoki szőlőtermesztés szempontjából rendkívüli jelentőségű volt,
és ezt az előállított fajták is bizonyították. Ezek a szőlők jól tűrik a táj
mostoha talaj és éghajlati viszonyait. Kocsis Pál munkássága során több mint
15 000 keresztezést végzett és 300-nál több új hibridet állított elő,
melyek közül 67 fajta található meg termesztésben. (Csizmadia 1967.)
A második világháború a
felemelkedést, a boldog, dolgos hétköznapokat megtörte, és súlyos károkat
okozott a Kocsis-telepen. 1944 őszén a Kocsis család elhagyta otthonát, a
szőlőt, a homokot. Lovas kocsival menekültek Cinkotára, majd Budapestre.
Budán találtak menedéket, és itt vészelték át az ostromállapotot. A halál
körülöttük „járt", Kocsis Pál egy belövéskor súlyosan megsérült. Az ostrom
megpróbáltatásai után önmagukat fogták be a kocsi elé, és gyalog indultak
haza (Kecskemétre,) Katonatelepre. Otthonuk ki volt fosztva, mindenük
tönkrement. Kocsis Pál számára a legnagyobb veszteség az volt, hogy
kísérleti feljegyzései eltűntek. A túlélés mégis reményt adott az
újrakezdéshez, az új élethez. (Később szeretett lovát Reménynek nevezte el.)
Sajnos az újrakezdést, a helyreállítást nehezítette az infláció, de a sors
valahogyan mindig a nagy szőlőnemesítő mellé állt.
Kocsis Pál az ország
jóvátételi kötelezettségéből saját fajtáinak vesszőszállításával vette ki a
részét, ekkorra már tisztázódtak az orosz katona halálának körülményei a
Kocsis-telepen, amely majdnem az ő életébe is került. (Védelmezve otthonát
lelőtt egy részeg szovjet katonát.) Az orosz szakértők jelenlétében történt
szállítások egy kis pénzt hoztak a házhoz, és ekkor már nagy mennyiségben
lépték át az ország határait a Kocsis-fajták.
Különösen kitűnt
fajtatulajdonságaival az Irsai Olivér, amely Aranyló korai néven terjedt el
az akkori Szovjetunióban. Ebben az időszakban több veszélyes kalandba
sodródott bele az oroszokkal. Súlyos, igazságtalan helyzetet hozott számára
a fordulat éve, hiszen 1949-ben Kocsis Pál kuláklistára került. Igen sok
megaláztatásban volt része ebben az időszakban. Csapás volt számára a
jogtalanság. Szomorúságát, bánatát alig enyhítette, hogy fiai, a családtagok
hazatértek a frontról, a hadifogságból. A kibírhatatlan, elviselhetetlen
helyzetet 1951-ben az államosítás súlyosbította. Kocsis Pál minden
tulajdona, szőlőbirtoka, szőlőfajta-gyűjteménye, a Hankovszky-rendszerű
körtés, a növényház, a szaporítóanyag-telep, a pincék, épületek, a
szeszfőzde, mind semmivé lett.
Mindent a
Szőlészeti Kutató Intézet
katonatelepi kísérleti
egységéhez csatoltak. Itt kapott Kocsis Pál megalázottként, hosszú huzavona
után brigádvezetői, majd tudományos munkatársi alkalmazást. Ismét
újrakezdte, ekkor már 67 éves volt. Egyre jobban ismertté vált három kiváló
fajtája: a Glória Hungariae, a Kocsis Irma és az Irsai Olivér. Munkája
felkeltette a hazai és a külföldi szakemberek figyelmét. Igen sokan
látogattak el hozzá Katonatelepre, a Kocsis tanyára. „Pali bácsi" mindenki
örömére szinte megfiatalodott, ismét belevetette magát a munkába. A
következetes, céltudatos munka mellett sokat meditált, írogatott és ismét
festegetett. Vívódásaiban, terveiben mindig mellette volt hűséges felesége,
családja. Mindenki szerette kedvessége, egyszerű méltósága, őszinte
segítőkészsége, nyíltsága, becsületessége miatt, azonban mindezekkel együtt
puritán módon következetes, igazságos, kemény ember volt.
Élete során minden
vonatkozásban megbízható embernek bizonyult, aki rövid ismeretség után is
mindenkit megragadott nemes lelkével.
Kocsis Pál élete során
mindenkinek csak adott, ha tudott. Élete minden viharában megtartotta
barátait. Garzó Sándorhoz 70 éves barátság fűzte. Nagy múzeumrajongó volt,
és nagyon jó barát. Szabó Kálmán múzeumigazgató is rendszeres látogatója
volt a családnak. Baráti, közvetlen viszonyban volt az egyszerű, dolgos
munkásokkal, a szomszédokkal. Kocsis Pálhoz 20 évig ugyanaz a munkásgazda és
sommás csapat járt dolgozni Mezőkövesdről. Kocsis Pál nemes eszméket vallott
az emberi hűségről és hazaszeretetről. Akármilyen nehéz idők jöttek az
életében, sorsa, barátai, felesége mindig felemelték, és ezt hálával,
munkával, odaadással szolgálta meg. Nagyon szeretett olvasni irodalmi
műveket, verseket. Kortársai közül sokan polihisztornak tartották. Érdekelte
a zene, a sport, a művészetek, a vadászat. Tájékozott volt történelmi
nagyjaink tetteit illetően is.
Szőlőfajtáinak
elnevezésében fellelhetők a hazaszeretetét tükröző, olykor kitűnő
fantáziáját bizonyító nevek, de barátairól, szeretteiről is nevezett el
hibrideket. Ilyenek a Tisza, Angya Dezső, Lesz még hazám, Szent István,
Damjanich, Egri nők, Fekete gyémánt muskotály, Glória Hungariae, Petőfi
Sándor, Balaton kincse, Musc Bethlen, II. Rákóczi Ferenc, Pannónia, Tiborc,
Magyar az én szülőföldem, Szegény ember szőlője, Erkel Ferenc, Előd, Attila,
Batthyány Lajos, Ida, Hungária, Névtelen hősök emléke, Aranyat ér,
Eljövendő, Csalfa, Puritán, Szedtevette, Szondy és sorolhatnánk még.
Kocsis Pál a gyakorlatban,
a munka során sajátította el nagy fajtaismeretét, a nemesítés, a
magoncnevelés és a szelekció módszereit. A klasszikus keresztezési módszert
alkalmazta, de a magoncnevelésnél már a „vénítési" eljárást is alkalmazta.
Műhelytitkairól, tevékenységének tervszerűségéről tanúskodnak fajtái, a
kiválasztott szülőpárok alapos ismerete, felmérése. Nyilvántartott új
fajtáinak száma 131, 18 fajta eredete ismeretlen. Összesen 150 fajtáját
ismerik a szakemberek. 71 keresztezési kombinációjáról van csak feljegyzés,
mivel a háború alatt elvesztek iratai.
A keresztezései hét
csoportba sorolhatók. Az első csoportban ősi alföldi fajtákat, a második
csoportban már Mathiász-fajtákat, a harmadik csoportban más által nemesített
fajtákat, a negyedik csoportban a saját nemesítéseit és a Mathiász
János által megalkotott fajtákat használta fel. Az ötödik csoportban csak
Mathiász-fajtákat keresztezett, a hatodik csoportban a saját nemesített
hibridjeit, a hetedik csoportban pedig a külföldi fajtákat alkalmazta.
Segítőtársak, asszisztensek nélkül alkotta meg életművét, melyhez állami
támogatást nem kapott. A munka során az általa nemesített 53 fehérbor-, 20
vörösbor- és 58 csemegeszőlőről van tudomásunk, illetve feljegyzés. Ezért
elsősorban csemegeszőlő-nemesítőnek mondható Kocsis Pál. Maradandó értékű
fajtája az Irsai Olivér, a Glória Hungariae és a Kocsis Irma. Az Attila (Musc.
Lord.Rothermere) a házi kertek kedvelt szőlője lett. A fajták 1959-ben,
illetve 1963-ban kaptak állami elismerést.
A Kocsis-fajták külföldön
is elterjedtek, neve és alkotásai ismertek szerte a világban. Súlyos
betegségekor ezt mondta: „Élni és dolgozni, alkotni akartam". Ez az álma,
vágya életpályája során teljesült. A 10 000 keresztezés, a több mint 300
hibrid bizonyítja, hogy élete, szakmai munkája nem volt hiábavaló.
Munkásságának jelentősebb állomásait aranyérmek, serlegek, díjak, oklevelek,
kitüntetések jelzik. 1954-ben Kocsis Pált alkotó munkája elismeréseként 70.
születésnapján Munka Érdemrenddel tüntették ki.
75 éves korában az állami
elismerések, kitüntetések hatására újra nagy kedvvel látott munkához, pedig
ezek alatt az évek alatt nemcsak öröm érte, hanem családi tragédia is
sújtotta Sanyi fia elvesztésével. Vidámságot életébe a 11 unoka hozott,
sajnos a 12. meghalt.
1962 egyik napján a
szőlőültetvényben, munka közben agyvérzést kapott. A család életében ezután
gyakran orvosok, kórházak, gyógyüdülők következtek. 1964-ben a bécsi
Nemzetközi Kiállításon a Glória Hungariae fajtája aranyérmet nyert, és
nemesítő tevékenységének elismeréseként Bécs város tiszteletdíját kapta meg.
Még ebben az évben a budapesti nemzetközi borversenyen a Kocsis Irma fajtája
aranyérmet kapott, kiváló évjárati minősítéssel. Ekkor jött a második
agyvérzés, sajnos ez még súlyosabb nyomokat hagyott. Betegségéből lassan
épült fel, de már nem volt a régi az egészsége. A barátok, a pályatársak, a
szakma képviselői igen sok helyre meghívták. 1966-ban a „Lippai János"
Tudományos Tanácskozáson szeptember 5-én „Erntz Ferenc" Emlékérmet kapott.
1967-ben borbírálaton vett részt, találkozott kiváló barátaival Németh
Lászlóval, Kozma Pállal, Kurucz Andrással, és meghívták Budapestre egy
háromnapos tudományos tanácskozásra.
Dr. Rotter Nándor a kiváló
belgyógyász főorvos nem volt „megelégedve" vele, le akarta beszélni az
útról, a munkáról, és azt mondta a féltő feleségnek, hogy ez a találkozó a
halálát okozhatja. Nem lehetett lebeszélni, vágyott a kortársakkal,
munkatársakkal való találkozásra. A tanácskozás, a találkozások, a
különleges, lelkes fogadtatás, a taps óriási hatással volt reá. A második
napon délután szólt feleségének, hogy haza akar menni a Béke Szállóba, és
felállt, „meghajtotta fejét az értekezlet előtt, csend lett, a megdöbbenés
csendje". (Kocsis Pálné 1984.) A szállodában a vacsoránál lett rosszul, és
„lement a Nap az égről". (Kocsis Pálné 1984.)
A
Kútvölgyi úti kórházban már nem vett tudomást szeretteiről, és mindenki
tudta, reménytelen a helyzet, holott egész életében a remény sokszor adott
neki erőt az újrakezdéshez, a talpra álláshoz. Hiába voltak mellette (Páles
Gyula, Borbás Lajos, Katona József) a barátok, gyermekei, unokái és a
hűséges, szerető feleség, akinek szorosan fogta a kezét. 9 napig tartott az
ő utolsó „harca", amikor megszűnt dobogni az ő nemes, tiszta szíve. 1967.
február 24-én csendesen meghalt.
A két kecskeméti barát
Kodály Zoltán és Kocsis Pál nem tudott egymásról a Kútvölgyi úti kórházban,
1967 telén egyszerre, egy helyen vívták az utolsó nagy harcot, a haláltusát.
Haláluk között alig egy hét különbség volt, Kodály Zoltán 1967. március 2-án
halt meg.
Kocsis Pál temetésén a
kemény tél ellenére nagyon sokan vettek részt, Kecskemét város díszsírhelyet
adományozott neki. Egyházi és világi szertartás volt. Három református pap
búcsúztatta, hiszen haláláig az egyház presbitere volt. Katona József, a
Kutató Intézet főigazgatója a barátok, a pályatársak nevében mondott
gyászbeszédet, és dr. Szegedi Sándor, a tanítvány is elbúcsúzott tőle.
Síremlékét Kerényi József álmodta meg, és dr. Kozma Pál avatta fel.
Kocsis
Pál
az iskola volt igazgatója, a névadó
unokája